Kilométergyűjtés

A Természetjáró Fiatalok Szövetségének kilométergyűjtő akciója.

Célunk, hogy 2017. március 1. és június 11. között közösen legalább 10000 kilométert összegyűjtsünk.

A kiírás letölthető változata itt érhető el: kilométergyűjtés plakát.

Ki segíthet a kilométergyűjtésben?

Bárki, aki kisebb vagy nagyobb társasággal gyalogtúrázni megy és a Kilométerek beküldése oldalon beküldi a megfelelő adatokat. Mivel a célunk az, hogy minél több fiatal túrázzon, ezért feltétel, hogy a társaságban legyen legalább egy 25 év alatti túrázó.

Mekkora távot kell megtenni?

Ezt teljes mértékben a társaságra bízzuk, nincs kötelező minimum és teljesíthető maximum sem.
(Ha egy 50 fős társaság gyalogol 4 kilométert, az ugyanúgy számít, mintha egy 4 fős társaság gyalogol 50 km-t.)

Mire van szükség a beküldéshez?

– dátum
– útvonal
– táv
– létszám
– egy, a túrán készült csoportkép, amin látszik a dátum, hogy ki (kik) a 25 év alatti személy (személyek), illetve mindenki, aki részt vett a túrán (a dátum megjelenítése történhet a fényképezőgép dátummegjelenítő funkciójával, de akár úgy is, hogy valamilyen más formában jelenítitek meg a dátumot a képen, például egy tábla feltartásával)
– az egyesület vagy iskola nevére vagy a csoport fantázianevére
– kapcsolattartó neve és email címe (az email címet nem tesszük közzé az oldalon)

Honnan tudjuk, hogy hogy áll a gyűjtés?

A Kilométerállás oldalon folyamatosan nyomon követhető, hogy hány kilométer kell még a cél eléréséhez. Ugyanitt láthatóak majd a beküldött adatok is. (Az email cím kivételével az összes adat nyilvános lesz, tehát a csoportkép is.)

Miért gyűjtjük a kilométereket?

– Egyrészt azért, mert kíváncsiak vagyunk arra, hogy hány kilométert tudunk ilyen formán összegyűjteni, hogy mire vagyunk képesek, ha összefogunk.
– Másrészt azért, mert szeretnénk, hogy tavasszal minél több fiatal túrázzon, kimozduljon a természetbe.

Díjazás:

A nemes célok megvalósítása mellett a díjazás sem maradhat el. Mini ajándékokat sorsolunk
– az egy-egy alkalommal legtöbb kilométert gyűjtő 5 társaság között
– az egy-egy alkalommal legtöbb embert mozgósító 5 társaság között
– a 10 legaktívabb kapcsolattartó és csoportja között